Blog

Remélem hamarosan ide tudom integrálni a személyes blogomat (és akkor itt is meg fogod találni a legfrissebb bejegyzéseket), de addig is olvasd itt:

Élj Bőségben! blog

 

Nos, némiképp újra kellett “építenem” az oldalt.

Egyrészt technikai okai voltak, mert a sablon, amit ráhúztam az oldalra, elég sok korlátozással bírt, és egyszerűbb volt egy újat használni.

Másrészt a kezdeti lelkesedés azt eredményezte, hogy az oldal szerkezete kezdett átláthatatlanná válni. Ezen változtatni kellett. Megtörtént! :)

Ki ne álmodna sikerről, jólétről, bőségről?

De a legtöbben csak álmodoznak, és nem tesznek semmit, maximum ha vesznek egy lottót, és reménykednek a főnyereményben… Azonban mindannyian tudjuk (tudat alatt a lottóban reménykedők is), hogy ez kevés.

A sikerhez tettek kellenek, meg persze tudás!

A tetteket mindenkinek magának kell megtennie, a tudáshoz nyújtunk egy kis segítséget. Ezen az oldalon összgyűjtjük, mik azok, amiknek a segítségével elérheted, biztosíthatod magadnak az anyagi jólétet, bőséget.

Az internet korában már mindenki számára elérhető, hogy úgy alakítsa az életét, ahogy szeretné.

Apáink idején ez még nem volt ilyen széles körben elérhető. De aki nem idősebb 45 évnél, annak nincs mentség, csak magát kárhoztatja, ha nem tart ott, ahol akar!

Azért az idősebbek se adják fel, mert előttük is nyitva áll minden. Legfeljebb ők nehezebben tanulnak (bár csak gyakorlás kérdése), és –talán- már nem tudják olyan sokáig élvezni. De az nem jelenti, hogy ne lenne érdemes belekezdeni!

(„Inkább próbálkozom a sikerrel és kudarcot vallok, mint nem próbálkozom semmivel, és abban sikeres vagyok!…”)

Persze ez idő (energia, részben pénz is) kérdése, de a lehetőség adott. Mindenki eldöntheti, hogy él-e vele?

Nem fog mindenki!

Van egy csomó jó üzlet. Mindenki hallott már ilyenről. Állítólag (brit tudósok felmérése szerint…) minden embernek évente van vagy 50 olyan ötlete, amiből milliomos lehetne. De hányan használják ki?…
Kitartás is kell hozzá, mert nem megy egyik pillanatról a másikra. És ezért nem csinálják nagyon sokan.
(Ismered? Ha egy békát forró vízbe dobsz, kiugrik. De ha hidegvízbe teszed, és lassan melegíted, akkor megfőzheted, nem fog kiugrani..)

Én sem vagyok még ott, ahol szeretnék lenni. Az úton vagyok, mint egy zarándok. És igazából nincs is végcél, csak mérföldkövek.

De érdemes haladni.

Olvasd a blogom, ahol mindig friss infók vannak.

Nézd meg az ajánlott könyveket, videókat, tanfolyamokat.

Kezd el!

Nem lesz túl könnyű (sőt, sokszor nehéz lesz…).
Nem lesz rövid az út (különben is a halálig tart).

De megéri!

Nagyon megéri. Már az út is. Főleg az, mert hogy a vége az -2méter…

Szóval (ahogy már Lenin is megmondta) Tanulni! Tanulni! Tanulni!
Itt még annyival kiegészül, hogy Cselekedni! Cselekedni! Cselekedni!
Hiszen a Bibliában is meg vagyon írva: „Mindent lehet annak, aki hisz!” (Márk 9.27.)

Jó utazást! Szép élményeket!

„Bőséges”

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>